Pár dolog az évvégére való tekintettel;
Először is itt egy videó, ami nem olyan remekjó minőségű ugyan, de kicsit visszaadja a soproni illetőségű Farock Band legutóbbi koncertjének hangulatát. A következő koncerten úgy érzem ott a helyünk, hogy az első sorból tombolhassunk, amikor Benő szólózik!
Remélhetőleg lassan mindenki végez a vizsákkal, szóval továbbra is kitartó lelkesedéssel lehet járni hittanra. Hittanok vannak, most hétfőn (folyó hó 22-e) meglepire lehet számtani, következő héten (folyó hó 29-én, amennyiben olyan lesz az idő) kihelyezett hittan lesz Solymáron, ahol felmászunk a várba, és megnézzük a naplementét. A solymári vár nagyon szép, kevesen ismerik, pedig roppant igényesen föl van újítva, a kilátás első osztályú belőle, szóval ha viszünk pár üveg bort, akkor igazán kellemes lehet az este, és Solymárról hazajutni sem olyan nagy ördöngősség.
Július hatodikán lesz a már-már hagyományos nagykovácsii hittanos évzásó buli, késődélutáni grillezéssel, sörözéssel, nosztalgiázással egybekötve. Erre az alkalomra két fontos dolgot szeretnék kérni;
- mindenki hozzon még hatodika előtt Kingának vagy nekem egy ezrest, hogy erre az alkalomra meg tudjuk venni a szükséges javakat (hús, kenyér, saláta, krumpli, bambi, sör). Ami pénz megmarad, azt félretesszük a nyári táborra, és majd a Bükkben elisszuk.
- Erre a záró alkalomra mindenki gondolkozzon el azon, hogy jövőre szeretne-e vezető lenni, vagy kit tart alkalmasnak erre a feladatra, esetleg kivel érezné magát képesnek arra, hogy elvezesse a csoportot, ugyanis a mi mandátumunk lejár, át kell adnunk a tisztséget az arra alkalmasabb személyeknek.
A nyári táborról annyit, hogy lesz, úgynevezett vándortábor jellegű sátrazós zsákkalahátadon mászkálós, szóval nem kerül majd sokba, 10.000 ft alatt ki lehet hozni, az biztos, az egyetlen ami drága benne, az a vonatjegyek. További részleteket (pontos ár, mitkellhozni, mikorlesz) legkésőbb a hatodikai záróalkalomig közlünk, addig készüljön mindenki, és aki még nem töltötte ki a dudlit, az tegye meg, hogy tudjunk számolni vele is!